Levendulabuzogány

A levendula (Lavandula) az árvacsalánfélék családjába tartozó növénynemzettség, 39 fajtája ismert. Elnevezését a latin lavare (mosni) kifejezésre vezetik vissza.

Magyarországon az első levendulaültetvényt az 1920-as évek közepén Bittera Gyula gyógyszervegyész és gyógynövény szakértő telepítette a Tihanyi-félszigetre. Hazánkban addig, főként a középkori kolostorok kertjeiből ismerték a levendulát, a szerzetesek termesztették gyógynövényként. Sikerét az is bizonyította, hogy a Tihanyban aratott levendula illóolaj tartalma magasabb volt, mint a Franciaországból hozatotté, így a francia levendula meghonosításával világviszonylatban is elismert, kiváló minőségű terméket sikerült előállítani. Akkoriban a tihanyi levendulát még a tőzsdén is jegyezték.

A levendula nagyon hálás növény. Kevés víz-, és tápanyag igényű és gyakorlatilag nincs kártevője, így mindenki könnyen termeszthet biolevendulát a kertjében. Egy tő, akár több évtizedig is ontja az illatos virágait. Nekem két fajta levendulám van. Az egyik, a francia levendula (Lavandula angustifolia). Mediterrán, évelő növény, a Földközi-tenger környékén honos. A kifejlett példányok magassága virággal együtt 60–80 cm, a bokrok átmérője 80–100 cm. Karakteres virágzata hengeres, 6–8 cm hosszú. Színe mélysötét, kékes-lila. Június elejétől virágzik. A legjobb minőségű olaj ebből a fajtából készül, étkezési célokra is ezt használják.

A másik, az angol levendula (Lavandula x intermedia). Magasabb kámfor tartalma miatt aromája markánsabb, illata erősebb, mint a francia társáé. Mennyiségre több az olaja, viszont kisebb értékű. Erőteljes növekedésű, a bokrok átmérője 100 cm. Hibrid fajta, mely magot nem hoz, csak tőosztással szaporítható. Virágzata tömött és hegyes, színe világosabb levendulakék. Ezüstös levelei igen hosszúak, ezért ideális levendulakoszorú vagy levendulabuzogány készítésére. Intenzívebb illata miatt, illatpárnák töltésére is ezt a fajtát használják.

Évente, virágzás után felére, kétharmadára kell visszavágni a növényt, így ősszel másodvirágzásra is számíthatunk. Friss felhasználásra vagy szárításra a virágzás elején kell begyűjteni, amikor a virágok még nem nyíltak ki. Szellős, árnyékos helyen, kisebb csokrokba összekötve, lógatva szárítsuk. A növények alá tegyünk papírt, hogy a lehullott szemek se vesszenek kárba. Olajpárlásra a virágzás közepe felé arassuk le, amikor a virágok fele már kinyílt, mert ekkor a legmagasabb a növény olajtartalma.

Tapasztalatom szerint, a levendulabuzogány készítéséhez a frissen leszedett növényt a legjobb felhasználni. Szárítani nem kell, mert akkor a szárak nagyon törékennyé válnak. Én napos időben, késő délelőtt szoktam begyűjteni, amikor a hajnali harmat cseppek már felszáradtak a virágról, így rögtön lehet is vele dolgozni. A levendulabuzogány fonásáról nagyon sok információt találhatunk az interneten. A La Mia Casa Nel Vento blog nagyon szép képekkel illusztrálva mutatja be az elkészítés folyamatát. Az én buzogányom 22 szálból készült és kettesével hajtogattam le. 7 mm széles és 2,5–3 méter hosszú szalagot használtam fel hozzá. Mielőtt elkezdjük a munkát, tisztítsuk meg a levendula szárát, a leveleket vágjuk le róla. A fonásunk inkább kicsit szorosabb legyen, mint lazább, mert így száradás után sem fognak a szemek kihullani. Az elkészült buzogányunkat díszíthetjük színes szalagokkal, masnikkal vagy gyöngyökkel.

A fenti képeken a kertemben nyíló levenduláimat örökítettem meg, a lenti képeken pedig az elkészült buzogányaimról készült fotók láthatóak.

catslllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll.jpg